Széndioxidos gyógygázfürdő


Széndioxidos gyógygázfürdő érszűkület gyógykezelése

Az érbetegségek egyik leghatékonyabb kezelési formája
a széndioxid gázfürdő

Szalai Mária

Fizioterápiás szakasszisztens, terapeuta

Rendelési idő: hétfő-csütörtök:  8.00 – 12.00, 13.00 – 17.00-ig  péntek:  8.00 – 12.00-ig

A MOFETTA geológiai szakkifejezés, amely  egy a földből feltörő gázelegy (különböző gázok keveréke) neve. Ez a gázelegy legnagyobb mennyiségben a széndioxidot tartalmazza. Terápiás szempontból a széndioxidnak van jelentősége, ugyanis a CO2 képes kitágítani a hajszálereket.

Az emberek több száz éve fürdőszerűen (szárazfürdő) használják a szén-dioxidot. Már az ókori rómaiak is  észlelték a gázok pozitív egészségügyi hatásait, a későbbiekben pedig mindenfelé, ahol a természet adottságai erre megfelelőek elterjedt a használatuk. Magyarországon Mátraderecskén érhető el természetes széndioxid fürdő – mofetta, illetve Erdélyben található több helyen is. A mátraderecskei mofetta széndioxid gáz mellett radont is tartalmaz.

Magyar feltalálók kifejlesztettek egy kabint, melybe tisztított széndioxidot lehet bevezetni, és így ki lehet használni ennek a terápiás hatását földrajzi helytől függetlenül.

Mi a mobil széndioxid fürdő?
Egy olyan kabint kell elképzelni, amelyben víz helyett színtelen, szagtalan, levegőnél nehezebb széndioxid gáz van. A bőrön keresztül bejutó gáz hatására a fokozott vérkeringés bársonyos melegséget idéz elő. A gáz úgy, mint a levegő a ruházaton is áthatol, ezért könnyű, kényelmes, pamut vagy más természetes anyagú öltözetés nyitott papucs szükséges.

A kezeléseknél a széndioxid a bőrön átdiffundál a szövetekbe, specifikus értágító hatást gyakorol a perifériás keringésre, a mikrocirkulációra, szekunder úton pedig a szívműködésre fejt ki kedvező hemodinamikai hatást. A felszívódó gáz hatására a bőrerek lokálisan kitágulnak, a kapilláris keringés fokozódik, az áramlási sebesség nő. A keringésbe jutó széndioxidnak általános hatásai is vannak. A vénás- és nyirok visszaáramlás fokozódik, a vérraktárak kiürülnek, különböző mérési eredmények alapján 250-1300 ml-rel több vér jut a keringésbe. A szív verő- és percvolumene körülbelül 30 százalékkal nő, a koronáriák kitágulnak, a pulzusszám gyérül, a vérnyomás 20-25 Hgmm-rel mérséklődik. Végeredményben a széndioxid hatására a keringés teljesítménye nő, a vérelosztás a perifériás cirkuláció szempontjából is kedvezőbbé válik.

széndioxid szárazfürdő kúra után csökken az alsó-végtagi érbetegek kórházi kezeléseinek száma, csökken a fájdalom, nő a fájdalommentes járástávolság.

MI AZ ÉRSZŰKÜLET?
A szervezetünk működéséhez szükséges anyagok a verőérhálózaton keresztül jutnak el szerveinkhez. Ha az artériás rendszer bármely szakaszán valamilyen okból szűkület alakul ki, akkor arra a területre nem jut elegendő tápanyag és oxigén, melynek következtében fájdalom jelentkezik. Ha a beszűkült ér teljesen elzáródik, az artéria által ellátott szövet, szervrész elhal.
Amennyiben az érszűkület a  végtagon alakul ki, következménye a végtag vagy egy részének amputálása, belső szerveknél a következmény lehet szívinfarktus vagy agyvérzés.

Az érszűkület kialakulásában több tényező is szerepet játszhat. A legfontosabbak ezek közül:
•    dohányzás
•    magas vérnyomás
•    magas koleszterinszint
•    cukorbetegség
•    a túlsúly
•    a stressz
•    a mozgáshiány
•    az örökletes tényező(k)

Milyen tünetei vannak az érszűkületnek?
Az érszűkület sokáig semmilyen panaszt nem okoz, később járáskor fáradékonyság vagy a vádliban fájdalom jelentkezik. A betegség romlása során a görcs egyre rövidebb távolságok megtétele után lép fel, majd nyugalomban is állandósulhat.

•    végtagokon jelentkező fájdalom (pl. lábszárgörcs)
•    hideg kezek, lábak
•    fáradékony lábak
•    elkékült, elszíneződött végtagok
•    szédülés, fejfájás
•    potenciazavar
•    izomgyengeség

Milyen esetekben javasolt a Mofetta  kabin használata?
•    szív és perifériás érbetegségek ,ÉRSZŰKÜLET
•    Raynaud szindróma
•    magasvérnyomás
•    Nyirokkeringés zavara
•    fejfájás
•    cukorbetegség érszövõdményei
•    érműtétek utáni állapot kezelésére
•    lábszár görcs
•    arthrosisoknál és csontritkulás
•    potenciazavaroknál
•    sportolóknál
•    csontritkulásban
•    ízületi fájdalmak, derékfájdalmak mérséklésére

A széndioxid kezelés ellenjavallatai:
súlyos ritmuszavar,- nem stabil angina pectoris, – szívinfarktus, – agyi trombózis, – agyvérzés után 3 hónapig – trombózis-hajlam,- 200/100 Hgmm feletti vérnyomás,- légzési elégtelenség,- TBC-s megbetegedés,- nagyfokú vérszegénység,- gyulladásos betegségek,- daganatos betegségek,- alkoholos állapot,- menstruáció, terhesség  – 18 év alatti életkor


A széndioxid fürdő kezelés időtartama: 30 perc/alkalom
Pácienseink a kezelés után 20 percet pihennek.


A Széndioxid fürdő legkedvezőbb hatását kúraszerűen fejti ki. Az ajánlott kúra 10-15 kezelésből áll.

Évente max. 3-4 kúra javasolt


Kérjük a kezelésen könnyű kényelmes pamut ruházatban jelenjen meg és hozzon magával nyitott papucsot.

Időpont lemondás:
A lefoglalt időpontok módosítására legkésőbb a kezelés megkezdése előtt 24 órával van lehetőség email-en vagy telefonon. Ellenkező esetben azt kénytelenek vagyunk lejártnak tekinteni.

A széndioxid gyógygázfürdő kezelés orvosi javaslatra vehető igénybe!


A kezeléseket végzi:

Kezelés ára (35perc): 9.000 Ft/alkalom

2024 © NATURMED BALATONFÜRED

BALATONFÜRED